PAD Utcafesztivál

A debreceni b24 Galériának – mint kortárs művészeti galériának – a tehetséggondozás, művészeti projektjein keresztül a kreatív tudás- és értékközpontúság hangsúlyozása a feladata. Programjainkkal és összművészeti fesztiváljainkkal is figyelmet fordítunk a fiatal, pályakezdő alkotókra legyen az képzőművész, szépíró vagy a társművészetek bármely más képviselője. Arra törekszünk, hogy b24 Galéria olyan integratív, ifjúsági-közösségi színtérré váljon, ahol a művészetek egymással párbeszédben, egymást megerősítve lehetnek jelen, és ahol a helyi művészeti és művészetpártoló közösségek egymásra találhatnak. Erre példa a PAD Utcafesztivál sorozat, amit két évvel ezelőtt, 2017-ben rendezett meg először a galéria azzal a céllal, hogy közösségi színtérré alakítsuk a b24 Galériát, az udvarát és a Batthyány sétáló utcát.

 

2017

 

2018

2019