Bevésődés / Imprinting

17
nov
2016

Bevésődés / Imprinting – DNM 2016

10 éves a Debreceni Nemzetközi Művésztelep, amely 2016-ban ismét kéthetes tematikus rezidens programot indított a magyar és közép-kelet európai kortárs képzőművészek számára.

Idei felvetése a bevésődés volt. Címét az etológiában és a pszichológiában használt jelenségből kölcsönözte, amely egy az adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulási és alkalmazkodási metódus leírására szolgál. A bevésődés fogalmán keresztül áttételesen a társadalomtudományok és a művészetelmélet által gyakorta felvetett problémára szeretne reflektálni, amely az előregyártott képek inváziójára, azok eredetére és főleg terjedési mechanizmusára kérdez rá. Vagyis a képi civilizáció korában milyen veszélyek fenyegetik a művészeknek ama képességét, hogy eredeti képeket hozzanak létre, illetve eredeti módon értelmezzék, strukturálják a világot alkotásaik által. A művésztelepi munka során olyan stratégiák, gyakorlatok kidolgozására és megvitatására törekedtünk, amelyek ellene mennek a képalkotói automatizmusoknak (lásd a szociális média képáradatát), illetve magának az automatizmus működésének rendszerére kérdeznek/mutatnak rá.
A rezidens program résztvevőinek munkái egy kettős tárlat – Imprinting és Imprinting werk – keretében láthatók, a b24 Galériában, valamint a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében.

2016. november 19.

Bevésődés / Imprinting werk
15 óra, b24 Galéria
megnyitja: UHL Gabriella művészettörténész
performansz: GYENIS Tibor képzőművész

Bevésődés / Imprinting
17 óra, MODEM
köszöntőt mond: KOMOLAY Szabolcs Debrecen kulturális alpolgármestere
megnyitja: HORÁNYI Attila esztéta, a MOME adjunktusa
18 órától zenél: a Chico Manada

Kiállítók / Exhibiting Artists: FÁTYOL Viola, FAA Balázs, GYENIS Tibor, IMREH Sándor, MAYER Éva, MIKLÓS Szilárd, PETTENDI SZABÓ Péter, ROTERS Katharina, SZOLNOKI József, VÉKONY Dorottya, Janek ZAMOYSKI

Művészeti vezetők / Curators: CSONTÓ Lajos, SÜLI-ZAKAR Szabolcs, UHL Gabriella

A kiállítás mindkét helyszínen ingyenes.

Megtekinthetők 2017. január 15-ig.

b24 Galéria
Debrecen, Batthyány utca 24.
+36 52 532 836
info@b24galeria.hu

Déri Múzeum – MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ,
Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.
+36 52 525 010
info@modemart.hu

The ten-year-old International Artist in Residence of Debrecen launched a two weeks long thematic residency programme for Hungarian and for East-Central European contemporary artists in the summer of 2016 once again. Its current topic imprinting refers to the etological and psychological phenomenon that serves for the description of the method of learning and adaptation of a given species in a critical period. Through the notion of imprinting we would have liked to indirectly reflect to the matter often brought by the social sciences and art theory that questions the invasion of the pre-produced images and their origin, especially the mechanism of their expand. Namely, that in the era of the civilization of image what dangers can threaten the artists’ ability to create original images, and interpret and structure the world in an original way through their creations. During the work of the artist colony we aimed to elaborate and discuss such strategies and practices that go against the image creation automatisms (see the torrent of images in the social media), and that question/point to the working system of the automatism.

The artworks of the participants will be exhibited in parallel exhibitions in b24 Gallery and MODEM Centre for Modern and Contemporary Arts, Debrecen.

November 19, 2016

3pm b24 Gallery
opening by: Gabriella UHL art historian
performance by: Tibor GYENIS visual artist

5pm MODEM
welcoming address by: Szabolcs KOMOLAY Vice-Mayor for Cultural Affairs of Debrecen
opening by: Attila HORÁNYI esthete, senior lecturer of MOME

6pm music by: a Chico Manada

Exhibiting Artists: FÁTYOL Viola, FAA Balázs, GYENIS Tibor, IMREH Sándor, MAYER Éva, MIKLÓS Szilárd, PETTENDI SZABÓ Péter, ROTERS Katharina, SZOLNOKI József, VÉKONY Dorottya, Janek ZAMOYSKI

Curators: CSONTÓ Lajos, SÜLI-ZAKAR Szabolcs, UHL Gabriella

The exhibitions are free of charge at both venues. On view until January 15, 2017.

Támogatók / Sponsors: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, NKA, KULTer.hu

b24 Gallery
Debrecen, Batthyány utca 24.
+36 52 532 836
info@b24galeria.hu

Déri Museum – MODEM Centre for Modern and Contemporary Arts,
Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.
+36 52 525 010
info@modemart.hu