Csatlós Judit megnyitó szövegének írott változata

28
aug
2018

A megnyitó a kockáról fog szólni, ami Imreh Sándor munkáiban a legkülönbözőbb helyeken bukkan fel. Mégis egy személyes vonatkozással kezdeném: Meghatározó gyerekkori élményeim közé tartozik, hogy napi küzdelmet jelentett számomra az óvodai jelem, a kocka megrajzolása. Tekintsünk el attól, hogy a gyermeki képzelet számára kevéssé megfogható absztrakt formáról van szó (hiszen egy gyerek nemigen találkozik ezzel a testtel a dobókockán és építőkockán kívül, ezeknek pedig jól behatárolt funkciója van). Koncentráljunk csak a jel megrajzolására: egyrészt egy bonyolult testről van szó, melynek különböző nézetei és vetületei átlátásához szükséges a térlátás képessége és valamiféle jártasság a különböző ábrázolási rendszerekben.Egyik lehetséges út a látszati ábrázolás, amikor úgy igyekszünk két dimenzióban visszaadni a tárgyat, ahogy a szemlélőnek megmutatkozik. Ennek előnye a könnyű felismerhetőség, ugyanakkor torzul a párhuzamosság, az alakhűség, és változnak a hosszúsági méretek is. Ezen problémák elkerülésére – nem tudni az intézmény vagy a jelet a ruhákba hímző édesanya – az axonometrikus ábrázolást részesítette előnyben, amely esetén a párhuzamosok megőrződnek és a méretek megadott arányban módosulnak. A kocka, mint szabályos formabelehelyezésemindennapi környezetünkbe hasonló nehézségeketjelent. A művészet bemutatásának ideális körülményeit biztosító fehér falakkal és mesterséges fénnyel határolt un. „white cube” kiállítótérrelszemben Imreh Sándor elsődleges működési terepe a városi tér. Itt a gondos szerkesztés, a méricskélés, a tiszta felületek létrehozása (hacsak nincs erre engedélye a művésznek) számosmegoldandó szituációt és problémát takar, amiről sokat mesélhetnének az utcai gerillák.

Tehát a kocka keresi helyét a városban. A város egy kollektív felület, olyan nyilvános tér, amikifejezi a benne élőközösségeket. A domináns helyzetű csoportok tudatosan törekednek bizonyos tartalmak és használati módok diszkreditálására, megkérdőjelezésére vagyéppen megerősítésére.  Az aktuális hatalmi erőviszonyok jórészt az egyirányú vizuális kommunikációban artikulálódnak, ami a teret fenntartók felől a teret használók felé irányul. Ettől függetlenül az egymással párhuzamos üzenetek és használati módok nem szüntethetőek meg.A különböző forrásokból származó, az eltérő pozíciókat és hatalmi helyzeteket közvetítő jelek és tartalmak egymás mellettisége leleplezi az információk mögött álló eltérő szándékokat, érdekeket és nézőpontokat.  Ezek a különfélereprezentációk folyamatosan rivalizálnak egymással. Ebben a dinamikában aletisztult, szerkesztett kockamegjelenése leginkább zavarként, fehér zajként jelenik meg. Formája és nyelve eltér a város üzenőfalára írt jelektől, nehezen azonosítható mögötte a beszélő, ígyolyan rögzítetlen jelentésként érzékeljük, ami kimozdítja a nyilvános teret az érzékelés és a jelentések adott hálózatából.

Azonban a fehér kocka nem csupán ábrázolás, hanem történeti és ideológiai képződmény is. A tervezett, modernista, rendpárti elképzelések foglalata is a kocka, ami a városban szembesíta társadalmi rend belső hierarchiájával, annak zavaraival és labilitásával.Jelenlétével rávilágít az esetlegességekre, az organikusságra, de akár át is veszi a város feletti dominanciát. Miközben a kocka alakítja maga körül a környezetet, ezekben a szituációkban maga is átalakul, hasonlóan az óvodai rajzhoz. Az ügyetlen gyerekkéz számára megugorhatatlan feladat a párhuzamosok létrehozása, így a létrejött ákombákom éppen a kocka attribútumait veszíti el. Míg egy dobókocka ábrázolása esetén a pöttyök biztosítják az azonosíthatóságot, addig a stabilitását és szabályosságát elveszített kocka már nem képes atárgyát reprezentálni, vagy a platóni gondolkodáshoz kapcsolódva nem képes megtestesíteni az ideát.Az elhagyott építményeken, a szlömösödő városi környezet lepusztult falain, azévszázadok alatt az emberkéz formálta természeti környezetben megjelenő ábra egyetlen nézetben őrzi meg szabályosságát. Egy apró elmozdulás, egyetlen lépés elég ahhoz, hogy a kétdimenziós képa felismerhetetlenségig torzuljon.Arról nem is beszélve, hogy a galériatértől eltérően a város egy másik fontos tényezőt is magába foglal, mégpedig a városlakót. Neki a kiegészítés, a korrigálás, az átrendezés, a kicserélés, a felülbírálás hétköznapi gyakorlat – így marad folyamatos mozgásban Imreh Sándor köztéri „galériája”.

Az imént a városi térben megjelenő kockát rögzítetlen jelentésként határoztam meg, ami hasonlóan a művész más köztéri felirataihoz– mint azigenis-nemis, errefelé-arrafelé, tovább és emerre–,kizárólag az adott szituáció függvényébennyernekértelmet.Ezek az indexikus nyelvi elemek (más szóval deixisek) fontos szerepet töltenek be a kommunikációban, biztosítják a konkrét kapcsolatot az adott szituációval.Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a megnyilatkozó és az olvasó a saját pozíciójából kiindulva tapasztalja meg, közvetíti illetve értelmezi a térbeli és időbeli viszonyokat, valamint a beszédhelyzet szociális dimenzióit. Tehát ezek a kifejezések nem önkényesen, hanem egocentrikus módon szerveződnek. Ez a működési modell, hogy önmagukhoz viszonyítva határozunk meg valakit vagy valamit egyre inkább jelen van az élet minden területén. Így válik a white cube kiállítótéris harctérré, ahol brutális merényletek történhetnek – emlékeztet minket a művész a két évvel ezelőtt Ankarában meggyilkolt orosz nagykövet esetére.Imreh Sándor kockái és deixisei ezekre a folyamatokra reflektálnak, és hangot adnak az elvonulás, a szembeszegülés, a máshol levés, és az elkülönböződés vágyának.

Csatlós Judit (Elhangzott: B24 Galéria, 2018. augusztus 24.)