• acompanhantes
  • sildenafila
  • B24 Galéria - 4024, Debrecen Batthyány utca 24

    Időszámításom szerint

    Varga Tamás kiállítása

    „Az idő nekem is egy irányban halad, és egyre fontosabbá válik.” (V.T.)

    Varga Tamás (Debrecen, 1969) visszatekintő kiállításának címe, annak egyes szám első személye egyfajta leltárként is értelmezhető, melyben sorra veszi azokat az állomásokat, melyeket fotográfusként fontosnak tart és néhány friss munkájával felveti a továbblépés lehetőségét is. Egyéni kiállítása, – azaz kiállításai, hiszen az Időszámításom sorozat első két állomása Budapesten a FUGÁ-ban és a B32 Galériában volt, – elsősorban az elmúlt tíz évre fókuszál, azon belül is az analóg-kézműves technikával készített munkákra. Varga Tamás ugyanis hosszú idő óta a fotográfiának azon markáns képviselői közé tartozik, akik régi, nagyméretű, általában faszerkezetes fényképezőgéppel és alkimista praxissal készítik, többnyire egyszeri és megismételhetetlen fényképeiket. Alkotói módszerére jellemző, hogy a bonyolult kézműves fotóeljárásához – mely adottságainál fogva alkalmas egyfajta belső látás megteremtésére – kutatja fel az eszközhöz legalkalmasabb témát. Ennek kitalálását minden esetben hosszadalmas tervezés és gyakorlati előkészítés, majd időigényes megvalósítás követi. 
    A galéria mindhárom terében az alkotónak az analóg technikával való otthonos kapcsolata és az anyag iránti tisztelete a meghatározó. A rendezés ezért nem elsősorban a tematikára, mint inkább a technikai sajátosságokra fókuszál: így kerültek a középső térbe a nedves kollódiumos eljárású, baloldali térbe a zselatinos száraz üveglemezre készített fényképek, a galéria belső termében pedig gyakran digitális technikán alapuló, de végső megjelenésében nedves kollódiumos eljárással készült legfrissebb munkák. 
    A téma sokféle, ami azonos bennük, az a fotográfiai hagyományokhoz kapcsolódó, személyes hangulatú, archetípusos képi nyelv. Akár női test, portré, emberi csont, táj, vagy vurstli a téma, a mindannyiunk számára ismerős látványvilág különös hangulatával, vizuális letisztultságával saját emlékeinkből is előhívható.
    Az Időszámításom szerint egy olyan időutazásra invitál bennünket, melyben a képek egyéni „kellékek” híján mindentől függetlenek, bárhol és bármikor készülhettek volna, belőlük sem helyre sem korra nem következtethetünk: egy általánosabb tapasztalat alapján próbálják megragadni a világot.

    A kiállítás megtekinthető: 2020. március  7-ig

    Nyitvatartás

    Kedd-Szombat

    10.00 - 18.00

    vasárnap-hétfő

    Zárva

    Archívum

    • Kipakolás

      2017. 06. 06. - 07. 15.

      A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének kiállítása

      Szakács István író, Molnár Dóra Eszter grafikusművész, valamint Szentirmai Tamás tanszékvezető közreműködésével június 6-án 17 órakor nyílik meg a b24 Galériában a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Kar hallgatóinak munkáiból válogató tárlat. Zenei közreműködő: Mitoklin.

      view details

    • A Modem Kft. ismét a könyvhéten

      2017. 06. 7. - 06. 11.

      Néhány év szünet után a b24 Galériát üzemeltető Modem Kft. ismét önálló standdal van jelen az Ünnepi Könyvhéten, amely idén is a Csapó utcán várja a debreceni közönséget – június 7. és 11. között.

      view details

    • I. PAD – Picnic & Art Debrecen

      2017. 06. 21. - 06. 23.

      A b24 Galéria szervezésében közösségi alkotótérré alakul a Batthyány utca június végén: a Múzeumok Éjszakáját megelőző napokban kortárs művészek lepik el Debrecen legrégebbi sétálóutcáját, kirakatait és udvarait.

      view details

    • Előadások a Debreceni Nemzetközi Művésztelepen

      2017 07. 18. - 07. 28.

      A dizájn mai szerepét, a művészetekkel való kapcsolatát középpontba helyezve kezdetét vette a 2017-es Debreceni Nemzetközi Művésztelep, amelynek keretében július 18-tól 28-ig csaknem minden este ingyenes programokra várjuk az érdeklődőket.

      view details

    • Antal Balázs: Uborkaszezon

      2017. 07. 28. - 09. 09.

      Antal Balázs: Uborkaszezon

      Antal Balázs kiállításának címe a megvalósítás időszakára is reflektál. Az Uborkaszezon július 28-án 18 órakor nyílik meg a b24 Galériában, a Debreceni Nemzetközi Művésztelep záróeseményeként.

      view details

    • Szilágyi Lenke standfotói

      2017. 08. 17. - 08. 19.

      A Szilágyi Lenkéről készült fotót Znamenák István készítette.

      Szilágyi Lenke standfotói Hajdu Szabolcs filmjeinek forgatásáról a b24 Galéria „fotószobájában”.

      view details

    • Hajdu Szabolcs és filmjei a b24 Galéria udvarán

      2017. 08. 17. - 08. 19.

      Az új filmes generáció egyik legeredetibb alkotójától, a debreceni születésű Hajdu Szabolcstól vetítünk le egy-egy játékfilmet a b24 Galéria udvarán augusztus 17-én, 18-án és 19-én 21 órától.

      view details

    • Konzervnyitás

      2017. 09. 09. - 09. 09.

      Lugas címen indít rendhagyó képzőművészeti programsorozatot 18 éven felüliek részére a MODEM és a b24 Galéria 2017 szeptemberétől.

      view details

    • Esszencia – 20 éves az MFG-ART

      2017. 09. 14. - 10. 17.

      Érettségi utáni szakképzés a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban (1998–2017): 20 év, 670 végzett diák, közel 60 végzett kortárs képzőművész, 41 művésztanár. view details

    • Krnács Ágota: iKonok 2.0

      2017. 10. 13. - 10. 28.

      Krnács Ágota képzőművész többnyire klasszikus festészeti elődök munkáit használja fel a korok és kultúrák közötti kapcsolat megteremtéséhez. A korabeli képzőművészeti ikonok archetípusai profán, kortárs átiratainak hatására kimozdulnak eredeti jelentésükből.

      view details

    • Dóczy Alpár az iKonok 2.0 című tárlaton

      2017. 10. 19.

      Dóczy Alpár tart tárlatvezetést Krnács Ágota iKonok 2.0 című kiállításán október 19-én (csütörtök) 17 órától.

      view details

    • „Én vagyok az” – Miskolczi Emese kompozit portréi Debrecenben

      2017. 11. 4. - 12. 9.

      A Francis Galton és Herbert Spencer társadalomtudósok által a 19. század második felében megalkotott „kompozit portré” fogalmat írja át a Párizsban élő debreceni médiaművész, Miskolczi Emese (1975).

      view details

    • Tömörített valóság

      2017. 11. 18.

      Lugas címen rendhagyó, kifejezetten felnőtteknek szóló képzőművészeti programsorozatot indított a MODEM és a b24 Galéria 2017 őszén. A következő esemény az „Én vagyok az” című kiállításhoz kapcsolódik.

      view details

    • Új Hullám 2017 – Debreceniek a művészeti egyetemeken

      2017. 12. 15. - 2018. 01. 27.

      A b24 Galéria hosszú távú szakmai munkájának gerincét a fiatal és tehetséges debreceni művészek, valamint a városból elszármazott, de a családi kötődésen kívül kapcsolatot Debrecennel nem ápoló alkotók megismertetése jelenti.

      view details

    • Költözz ki – bútorozz be!

      2018. 01. 14. - 2018. 03. 14.

      A b24 Galéria belső udvarának közösségi térré alakítására tavaly tavasszal írtunk ki tervpályázatot építészet, tájépítészet, művészet és dizájn szakos egyetemi hallgatók számára.

      view details

    • Közösségi terek építészete – Inverz megközelítésben

      2018. 03. 08.

      Lévai Tamás építész vetített képes előadást tart a b24 Galériában 2018. március 9-én (péntek) 17 órától.

      view details

    Legfrissebb Hírek

    Rólunk

    b24 Galéria,
    Debrecen Batthyány u. 24 További információ itt: rólunk